Dátum: 2026 október 16. (péntek) | Gál

hírek

Fazekas László ma lenne 79 éves

Az UTE és az Újpesti Dózsa legendás játékosa, olimpiai bajnok, Ezüstcípős válogatott labdarúgó, a legendás jobbszélső, Fazekas László ma lenne 79 éves!

Fazekas László az Újpesti Dózsa legendás csatársorának meghatározó tagja, a klub saját nevelésű játékosa volt. Ifjúsági évei után, mindössze 18 évesen került az első csapathoz, és másfél évtizeden át szolgálta szeretett klubját.

408 bajnoki mérkőzésen 210 gólt szerzett, és kilenc bajnoki címhez segítette az Újpesti Dózsát, amelyek közül hetet megszakítás nélkül nyert meg a csapat. Háromszoros Magyar Kupa-győztes és háromszoros gólkirály lett.

1979–1980-ban az európai góllövőlista második helyén végzett, teljesítményéért Ezüstcipőt kapott.

A magyar válogatottban 92 alkalommal szerepelt. Tagja volt az 1968-as, Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet nyert magyar csapatnak, és két világbajnokságon is pályára lépett: 1978-ban Argentínában, majd 1982-ben Spanyolországban. A Salvador elleni 10–1-es győzelemből két góllal vette ki a részét.

1980-ban, 33 éves korában kapott lehetőséget a külföldi szereplésre. Négy éven át a belga Royal Antwerpen csatára volt, ahol minden idők három legjobb antwerpeni játékosa között tartják számon. Aktív pályafutását 1985-ben a St. Truiden együttesében fejezte be. A belga élvonalban 105 mérkőzésen 34 gólt szerzett.

Edzőként Belgiumban dolgozott, a kilencvenes évek közepén pedig rövid ideig a magyar válogatott pályaedzője volt Mészöly Kálmán mellett.

1970-ben az év labdarúgójának választották, 1985-től pedig az Újpesti Dózsa örökös bajnoka.

Élete utolsó éveit Marbellán töltötte. Egészségi állapota sajnos fokozatosan romlott, és tolószékbe kényszerült. Röviddel halála előtt még eljutott Belgiumba, szeretett csapata, a Royal Antwerpen stadionjába, ahol utoljára néhány boldog percet tölthetett el a futball közelében.

Fazekas László, népszerű nevén „Kapa” 2026. május 6-án, 78 éves korában hunyt el Belgiumban, és ott is helyezték örök nyugalomra.

Egy nagyszerű labdarúgó, egy újpesti legenda távozott közülünk, akinek neve és teljesítménye örökre összeforrt az Újpesti Dózsa történetével.

Emléke az újpesti és a magyar szurkolók szívében örökre megmarad.

Nyugodj békében, Laci!