Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

EZÜSTÉRMES FIATALOK

Újpesti ezüstérmesek

U12-es korosztályunk Monoron, az U13 II. osztály futsal 4-es döntőjében szerepelt. Csapatunk tavaly decemberben kezdte meg aktív részvételét a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által szervezett futsal bajnokságokon, ahol összesen 55 csapat versengett a végső győzelemért.

Játékosaink kitartásának és szorgalmának köszönhetően csapatunk második helyet szerezte meg. A csapat a mérkőzések során az egyre nagyobb kihívással szemben is tudta hozni a tőlük elvárt teljesítményt és először bekerültek a legjobb 16 majd 8 illetve 4 közé. A 4 csapat közötti első két párharcot győzelemmel zárva jutottunk be a döntőbe. A döntőben remek játékot nyújtva 3:3-as döntetlent játszottunk, viszont az ezután következő büntetőpárbajt elveszítve visszaszorultunk a második helyre. A vereség ellenére a játékosok elégedettek voltak pályán elért sikereikkel. 

A meccs után így nyilatkozott versenyről csapat edzője, Szél József:

 „Gratulálok a játékosaimnak az ezüstéremhez, mely óriási siker, hiszen egy évvel fiatalabbként, U12-esekként szerepeltek a versenysorozatban. Nagyon sok jó iramú, a képzés szempontjából hasznos mérkőzéseket tudtunk játszani, melyek tökéletesen segítették a játékosok szakmai fejlődését. Az UTE Labdarúgó Akadémia külön szeretné köszönetét kifejezni a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségnek, hogy ebben a nehéz időszakban is megszervezte a futsal küzdelmeket, hiszen így lehetőséget tudtunk adni a nálunk futballozó gyermekeknek, hogy ne csak edzéseken, edzőmérkőzéseken, hanem valódi tétmérkőzéseken is részt tudjanak venni.”

Az U14-es csapatunk is lejátszotta az idei szezon utolsó futsal mérkőzését, ahol döntőbe jutott az egy évvel idősebbek, azaz az U15-ösök között. A döntő folyamán nemcsak izgalmas, de egyben egy nagyon szoros meccset láthattunk, ami végül egy 0:1-es vereséggel zárult.

A meccs után így nyilatkozott versenyről a csapat edzője, Käfer Zsombor:

Szeretnénk gratulálni az ellenfélnek és egyúttal a saját csapatunknak is a kiváló teljesítményért, profi és sportszerű játékért.

Hajrá UTE!


Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41