Taekwondo nyílt nap képekben - 2019.03.10. című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 3. (vasárnap) | Ferenc
Emléktáblát kapott Zsengellér Gyula Újpesten
Gyermekei, Annamária és a sportújságíró Zsolt, továbbá legendás újpesti labdarúgók – köztük Dunai Antal, Nagy László, Tóth András, Sarlós András vagy Borbély László – jelenlétében leplezték le pénteken délután Zsengellér Gyula emléktábláját, amelyet az Újpesti Torna Egylet, az UTE Baráti Baráti Kör és az Újpesti Közművelődési Kör közösen állíttatott.
A Szusza Ferenc Stadion mellett, a stadion névadó szobrának közelében tartott ünnepségen beszédet mondott dr. Somos András, Újpest díszpolgára, az UTE Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, aki összefoglalta a népszerű „Ábel” pályafutását is.
Zsengellér Gyula 1915. december 27-én született Cegléden, idehaza a Salgótarjáni BTC (1930–1936) és az Újpest (1936–1947) labdarúgója volt, 387 NB I-es gólt szerzett, ezzel (újpesti klubtársa, Szusza Ferenc mögött) a második legeredményesebb Magyarországon, és a nagyvilágban is a hetedik legtöbb gólt szerezte első osztályú mérkőzésen (az IFFHS statisztikája alapján).
A Szusza Ferenc Stadion falán elhelyezett kör alakú emléktáblát, Szász György Munkácsy-díjas művész alkotását Őze István, az UTE klubigazgatója leplezte le, majd dr. Tahon Róberttel, az egyesület jogi igazgatójával közösen koszorút helyezett el. Zsengellér Gyula összehozott minden újpestit: noha egyéb dolgokban sok a nézeteltérés, az UTE meghívta az ünnepségre az Újpest FC-t is, amely örömmel fogadta a meghívást, a futballklub képviseletében Pécsi Márk kommunikációs igazgató és Kabát Péter sportkoordinátor helyezett el virágot az emlékhelynél, így tett Bedő Kata alpolgármester, Wintermantel Zsolt korábbi újpesti polgármester és Zsigmond Barna Pál, a térség országgyűlési képviselője is.
Nagyszerű kezdeményezés, mélységesen meg vagyok hatódva – mondta a Nemzeti Sportnak az ünnepség után Zsengellér Zsolt, az ünnepelt fia. – Drukkoltam, hogy legnagyobb sikerei színhelyén, Újpesten is kapjon egyszer emléktáblát az édesapám, nem hiába. Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek emlékezni rá és ünnepelni őt.”
Zsengellér Gyulának szülővárosában, Cegléden a polgármesteri hivatal udvarán, illetve Salgótarjánban a régi öltöző falán van már emléktáblája, továbbá az újpesti Lázár Ervin Általános Iskola tornatermét róla nevezték el 2015-ben, születésének századik évfordulóján.
Fotók: Jani Martin
Forrás: Nemzeti Sport