Elhunyt Kardos József - válogatott bekkünk 62 éves korában távozott a mennyei tizenegybe.
Kardos 1978-ban került a Salgótarjáni Bányászhoz Nagybátonyból. Egy idény után igazolta le az Újpesti Dózsa, látva benne a tehetséget, három játékost adott cserébe az SBTC-nek. Újpesten két bajnoki ezüstérmet és egy bajnoki aranyat (1978–1979) szerzett és háromszor nyert MNK a csapattal. 228 bajnoki mérkőzést játszott lila-fehérben és 37 gólt szerzett.
1987-88-as szezont a Vasasnál töltötte és innen szerződött a görög Apollon Kalamaria csapatához. Rövid idő után a Dunakeszi VSE érintésével visszatért a magyar élvonalba és a Váci Izzóhoz igazolt. Itt már csak 13 mérkőzésen játszott és befejezte az aktív labdarúgást. 1991-től vezetőedzőként tevékenykedett, majd MLSZ ellenőrként járult hozzá a magyar labdarúgáshoz.
Hatszoros olimpiai válogatott volt, a meggyszínű dresszben pedig harmincháromszor képviselte hazánkat. Tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon részt vevő csapatnak.
Az Újpesti Torna Egylet osztozik a család fájdalmában.
Isten nyugosztaljon bajnok!