Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

UTE Labdarúgó Kollégium

 Húszfős sportkollégiumot adtak át az UTE sportolói számára közel a városközponthoz július 26-án. Az önkormányzat által biztosított épületet csaknem tízmillió forintból újították fel, a szalagot Wintermantel Zsolt polgármester, Nagy István alpolgármester és Őze István, az UTE klubigazgatója vágta át.

 



Trakperger Árpád, az UTE-labdarúgók szakosztályvezetője az átadáson azt mondta, a sportkollégium nagy dolog a lila-fehér klub életében, a 2-4 ágyas szobákban húsz, elsősorban vidéki sportolót tudnak elszállásolni, akik között nem csak focisták lesznek.

Az épületet csaknem tízmillió forintból újította fel az UTE, a sportolókat többek között külön étkező és internetszoba várja, a folyosó falát pedig a klub nagyjainak portréja és rövid életajza „díszíti”. 

A Berda József utca 48 szám alatt lévő épületet az önkormányzat biztosította a klub számára, amiért a lila-fehérek megjelent képviselői külön köszönetet mondtak. Az újonnan nyílt sportkollégium augusztus 5-én fogadja az első lakókat, sikerét pedig jelzi, hogy jóval többen jelentkeztek a húsz férőhelyre.

kép és szöveg: MOA

Képek

Brandenburg, kajak-kenu Európa-bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41