77 ÉVE SZÜLETETT BENE FERENC

Ezerkilencszáznegyvennégy december 17-én született Balatonújlakon Bene Ferenc, minden idők egyik leggólerősebb magyar csatára, a válogatott és a lila-fehérek legendás játékosa. Az Újpest csapatával nyolc magyar bajnoki győzelmet ünnepelhetett, a címeres mezben 76 mérkőzésen 36 találatig jutott, 1964-ben olimpiai bajnok lett.

Tizenhárom évesen, 1958-ban a Marcali MEDOSZ csapatában lett igazolt futballista, majd 1960-ban a kaposvári Kinizsihez került. Ott az Újpest húszas-harmincas évekbeli legendás góllövője, Avar István, becenevén Ricsi (akkor már leginkább Ricsi bácsi…) foglalkozott vele. Nem sokáig, mert hamarosan beajánlotta egykori klubjába, az Újpestbe, miután Ricsi bácsi tudta, hogy a lila-fehérek a visszavonuló Szusza Ferenc utódját keresik. 

Leutazott egy újpesti játékosmegfigyelő Kaposvárra, és hogy ne menjen híre a találkozónak, a helyi rendőrkapitányságon tárgyalt Ferivel, aki a tizenhatot éppen csak betöltötte. Neki egy kikötése volt: ha aláír Újpestre, hadd lásson élőben egy nagy nemzetközi meccset. Így aztán kivitték 1961-ben a Honvéd–Flamengóra. Az ifjú Bene, aki néhány évvel korábban még a bátyjával, Jóskával rugdalta a gumilabdát, az ország egyik legjobb csapatába kerül, annak ellenére, hogy a kaposvári szurkolók azt mondták neki: »Itt Ferike voltál, ott sokadik senki leszel!«

Első mérkőzésén a Siófok ellen még Deák Bamba, a legendás középcsatár is játszott az ellenfélnél. 

Bene Ferenc 1961. augusztus 20-án, a Pécsi Dózsa ellen lépett először pályára az élvonalban, akkor még a vendégeknél játszott a későbbi nagyszerű társ; Dunai II Antal. Az újonc góllal debütált a Török – Rajna, Várhidi, Sóvári – Solymosi, Szini – Kuharszky, Göröcs, Bene, Lenkei, Rossi gárdában. 

Tizennégy hónappal később, alig 17 évesen, az 1962–1963-as idény tizedik fordulójában ő lőtte a Dózsa mind a hat gólját Szombathelyen a Haladásnak. A közvetítésben kiemelték: „A támadósorban elsősorban a gólképes, mozgékony Benét illeti dicséret.” 

A Képes Sport így írt róla: „Szombathelyen az újpestiek üdvöskéje, a fiatal Bene Ferenc rúgta a mérkőzés minden gólját. De nem is akármilyen hat gólt rúgott Bene Ferenc, s nem is akármilyen helyzetekből.”

Bene majdnem napra pontosan két év múlva újra rúgott idegenben egy hatost – de azt már a tokiói olimpián. 1964 őszén a magyar csapat a marokkóiak elleni 6:0-s diadallal indult el az aranyéremig vezető úton, a féltucat gól mindegyikét az újpesti középcsatár lőtte, aki tizenkét góllal végül a torna gólkirálya lett. Addigra már volt egy kontinensbajnoki érme is: a magyar válogatott harmadik lett az 1964-es spanyolországi Nemzetek Kupája (Eb) végjátékában. Bene, Novák Dezsővel és Jesus Peredával holtversenyben a négyes döntő társgólkirálya lett. 

1964 decemberében olimpiai bajnokként és Eb-harmadikként, mindkét torna gólkirályaként, az MLSZ választása alapján az Év játékosaként (1969-ben is megkapta aztán ezt a címet), a France Football Aranylabda-szavazásán Európa tizenegyedik legjobb játékosaként ünnepelhette a születésnapját és a karácsonyt. És a java még hátravolt!

Az 1966-os angliai világbajnokságon beválasztották a torna álomtizenegyébe, noha nem is igazi posztján, hanem jobbszélsőként szerepelt a magyar válogatottban. A braziloknak lőtt álomgóljával tulajdonképpen lemásolta a csehszlovákok ellen két évvel korábban Tokióban szerzett találatát:

„Novák mesterien a jobbösszekötő helyén tanyázó Benéhez adta a labdát. Bene nem sokkal a félvonalon túlról hatalmas lendülettel megindult a csehszlovákok kapuja felé, előbb Picmant, majd a kétségbeesetten rárohanó Vojtát, utána a keresztező Weisset is átjátszotta, és mielőtt még Urban beérhette volna, mintegy 14 méterről, nagy erővel a kapu közepe táján a léc alá zúdította a labdát.”

A brazilok elleni gólról pedig így szólt a korabeli tudósítás:

“A jobb oldalon Sipostól indult el a támadás. Meredeken Benéhez továbbított. Bene egy csellel bejátszotta magát a 16-osra. Igen nyugodtan, higgadtan kicselezte először P. Henriquét, aztán Altairt, Gilmar kiindult kapujából, Bene tovább rohant a kapu felé, jobbal elhúzta a labdát a keresztező Bellini elől, aztán ballal hét méterről laposan a kapu bal oldalába küldte.” 

Noha szerepet kapott még az 1972-es Európa-bajnokságon negyedik helyezett válogatottban, az angliai vb-szereplés maradt válogatottbeli szereplésének csúcspontja. 

1979. szeptember 12-én Nyíregyházán vett búcsút a nemzeti csapattól.

Az Újpesti Dózsával nyolc bajnoki címet nyert, 1967-től  1978-ig mindig az első három között végzett a lila-fehérekkel. Háromszor (1969, 1970, 1975) diadalmaskodtak a Magyar Népköztársasági Kupában is.

A nemzetközi porondon 1967-ben KK-döntős, 1969-ben VVK-döntős volt, de legnagyobb klubsikere, hogy 1974-ben Európa négy legjobb bajnokcsapat közé jutott a Dózsával. Ötször szerezte meg itthon a gólkirályi címet, ezalatt csupán egyszer nem lépte át a 20 gólos álomhatárt egy idényen beül.

Az Aranylabda-szavazásokon hatszor is kapott pontot, 1966-ban Európa hatodik legjobb játékosaként ünnepelték.

Mentalitásáról mindent elmond, hogy csapattársai mindig tisztelték és elismerték a játékát, az edzésmunkáját és az életvitelét. Profi szemléletével nap mint nap tükröt tartott a bohémebbek elé. A legjobban klubtársai közül Göröcsöt szerette tisztelte és szerette, mellette még Dunai II Antal állt hozzá a legközelebb.

1973 októberének utolsó napján a Kubala László által irányított Európa-válogatott Dél-Amerika legjobbjaival játszott Barcelonában. A csatársor a Bene, Keita, Cruyff, Eusébio összeállításban kezdett. Az első félidő egyik kulcsjelenetében a magyar jobbszélső a nagy Cruyffhoz passzolt, akinek a labdáját Eusébio a hálóba küldte. Három világsztár akciójából született a gól. Bene Ferencet akkor már majdnem egy évtizede nagyon magas árfolyamon jegyezték a nemzetközi futballéletben, pedig még csak huszonnyolc éves volt.

Miután elbúcsúzott az Újpesti Dózsától, játszott még a Volán SC-ben.

1979 és 1981 között a Dózsa technikai igazgatójaként dolgozott. Amikor lehetőséget kapott egy kis pénzkeresésre, elszerződött a finnországi Seinäjokiba, a Sepsi-78-hoz (1981–1982), majd újra a Volánban (1983–1984), a Soroksári VOSE gárdájában (1984), legvégül a Kecskeméti SC-ben (1984–1985) játszott. 

A nyolcvanas évek közepétől ismét visszatért a Megyeri útra, az ifjúsági csapatot trenírozta, közben, Verebes József szövetségi kapitány korszakában a válogatott pályaedzője is volt. 1989-ben újra Észak-Európába költözött, a norvég Vagarkameratene Svolvær felkészítését felügyelte. 

Miután hazatért, előbb az UTE pályaedzője, majd 1992 nyarától a következő év márciusáig a vezetőedzője volt. Csapatával megnyerte a hazai Szuperkupát. 

Az 1996-os olimpiára kijutó válogatottat pályaedzőjeként segítette.

Emlékét őrzi az UTE Megyeri úti székháza előtt felállított szobra, az újpesti Bene Ferenc Általános Iskola, és a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Kaposváron. Kaposváron és Marcaliban utcát is neveztek el róla.

Hatvanegy éves korában, 2006. február 27-én hunyt el az Újpest és a magyar válogatott legendás csatára.

A Megyeri Úti temetőben talált örök nyugalomra.

Emlékét örökké őrizni fogjuk!