Hetven éves lett olimpiai ezüstérmes kapusunk, Rothermel Ádám!

Tizennégy évesen már nagyon tehetséges kapusnak tartották, 1962 őszén az NB III-as Fővárosi Autóbusz első csapatában védett. Része volt abban, hogy a kispesti székhelyű, egyébként kék-fehér csapat egyre feljebb lépkedett, s 1966 végén feljutott az NB I B-be. A Kiss Jenő által dirigált együttessel azonban nem ment a második vonalba – mert elszerződött a legmagasabb osztályba, a Tatabányai Bányászhoz.

1967-ben már a korosztályos válogatottban is védhetett kétszer, előbb Kuba ellen a Szőnyi úton, majd Algéria B csapata ellen a Népstadionban. Két idősebb kapust váltott: az első találkozón Brünyi Béla, a másodikon Bicskei Bertalan helyére állt be. Akkoriban még nem ő volt az első számú kapus a Hári László edzette Bányászban, a nála tíz évvel idősebb, néhány hónappal korábban a világbajnokságot is megjárt, olimpiai bajnok Gelei József tartalékja lett. 1969-ben aztán Gelei búcsúzott, s eljött Rothermel ideje.

Akkoriban Lakat Károly dr. lett a Bányász edzője, nála ő lett az első számú kapus. 1973-ig 75 élvonalbeli bajnoki meccsen védett, az első félévben a Lévai, Kovács T., Laczkó, Kovács Cs. – Horváth F., Kovácshegyi – Szabó, Csernai, Zöldi, Tóth K., majd két évvel később a Kovácshegyi, Kovács T., Laczkó, Horváth L. – Arany, Göröcs, Nagy I. – Szabó, Takács, Kőműves alapcsapat mögött. Az 1971–1972-es szezon sikerült a legjobban: akkor negyedikek lettek a Bányásszal, s bejutottak a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe.

Közben „szép csendben” Rotthermel Ádám az ország legjobb kapusai közé emelkedett. A marseille-i kudarc után a válogatottat alaposan átalakító új szövetségi kapitány, Hoffer József 1970. szeptember 9-én, a vb-bronzérmes NSZK elleni nürnbergi mérkőzésen mély vízbe dobta. A Rothermel – Noskó, Páncsics (Mészöly), Konrád, Megyesi – Halmosi, Karsai – Fazekas, Kocsis L., Bene, Kozma (Dunai II) összeállítású gárda jól helyt állt, Fazekas még gólt is szerzett – de a jobb csapat 3-1-re nyert. Ám a feltűnő sárga mezben védő fiatal kapus megragadt a válogatottban, s noha aztán Géczi István személyében nagyon erős vetélytársat kapott, védett az 1972. május 17-i, az Eb négyes döntőjébe jutásról határozó belgrádi mérkőzésen, majd (egy, az irániak elleni találkozón) a müncheni olimpián is. Utóbbival olimpiai ezüstérmesnek mondhatja magát. 1976. május 26-án, a szovjetek elleni barátságos mérkőzésen védett utoljára, 13. alkalommal a válogatottban.

Hosszas viták után 1974-ben Újpestre, a kor legjobb csapatához, a Dózsához került. Első idényében bajnok lett, noha Szigethy Károly több mérkőzésen védett nála (de Rothermelnek is jutott 13 találkozó). A következő két idényben a Ferencváros, majd a Vasas nyerte meg a bajnokságot, de aztán 1977–1978-ban következtek ismét a lila-fehérek, a 30 mérkőzést felesben megosztó Rothermel Ádámmal és Tóth Zoltánnal. Ugyanez volt a képlet a következő szezonban is, amelynek végén az ünnepelt kapus már háromszoros bajnoknak mondhatta magát.

1981-ig volt a lila-fehér klub tagja, majd rövid időre a Salgótarjáni Bányászhoz igazolt, 1982 tavaszán védett az akkor már a legnagyobb helyi legenda, Szojka Ferenc által dirigált, az NB II Keleti csoportjában a középmezőnyben vegetáló SBTC-ben. Nagy erősítést jelentett: hét meccsen védett, s vele veretlen maradt a fekete-fehér alakulat. A kapus 1983-ban a Soroksári VOSE színeiben zárta le pályafutását. Visszavonulása után, nyugdíjazásáig rendőrtisztként dolgozott.

(forrás: mlsz.hu)