Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

73 éves lett kilencszeres bajnokunk, Zámbó Sándor!

1944. október 10.-én, Újpesten született, középpályásunk, aki így emlékszik vissza gyermekéveire: „Nagyon szegény családban nőttem fel, egy szoba-konyhában laktunk pár négyzetméteren. És tisztán láttam, hogy onnan kitörni csak a sporttal tudok. Gyenge fiú voltam, és a focihoz erősödnöm kellett. Amúgy is zűrös környéken laktunk, így nem ártott, hogy lementem bokszolni kicsit. Úgy egy évig, és egész jól ment, egy-két palit megvertem. De aztán nem úgy adtam a pofonokat, ahogy kaptam, és meguntam. Innentől menthetetlenül a futball lett az életem. Tudtam, sokat kell gyakorolnom, mert a tehetség elvész, megkopik.

1960 és 62 között a XV. kerületi Vasashoz kerültem, a mai neve REAC. De nem éreztem jól magam, mert nem tettek be a kezdőbe. Újpesten számítottak rám, ám a rákospalotaiak nem akartak elengedni. Nem akartam elhinni, hogy ez történik velem.

Végül hat labdát adott értem a Dózsa, amelyben aztán életem legszebb éveit töltöttem: tizennyolctól harminchat éves koromig játszottam. Ott voltam igazán jó helyen, ott nőttem fel, és gyerekként minden vágyam az volt, hogy náluk focizhassak. Szusza Ferenc volt az edző, aki azzal kezdte, hogy „Sándor, fél évet kap a bizonyításra. Ha helyet követel magának a kezdőben, akkor maradhat, ha nem, mehet, amerre akar…” Az azért sokatmondó, hogy az ő mezét, mezszámát adta nekem.
Egyszerre nagyon sok kiváló játékos jött össze. Mindenki tisztában volt a képességeivel, és csapatként általában jól működtünk, remekül megértettük egymást. Persze előfordult olyan is, hogy se nekem, se Göröcsnek, Fazekasnak és a Dunainak sem ment a játék, de akkor ott volt Bene Feri, aki rugdosta a gólokat. A nevek természetesen felcserélhetők. Az Újpest csatársorától rettegtek az ellenfelek, sok gólt rúgtunk, de sokat is kaptunk. Érthető, hogy Páncsics Miklóst ide akarták hozni a Fradiból. Ha stabilabb a védelmünk, nincs aki megállítson minket, lehet, hogy mi is BEK-et nyerünk. Magyarországon persze uralkodtunk, kilenc bajnokságot nyertünk, de a végén már azt is untuk.

Nekem az Újpest volt a csúcs, a gyermekkori vágyam, álmom teljesült azzal, hogy a Megyeri úton játszhattam. Ma már persze nem gondolkodnék, de az más világ volt. Akkor még nem voltak ilyen pénzek Nyugaton sem. Ma Cristiano Ronaldo egy hónap alatt többet keres, mint a teljes akkori Újpesti Dózsa összes játékosa egész életében. Ebben biztos vagyok.

Hú, a hajam tényleg veszélyforrás volt, nagy balhé volt belőle, fel is szólaltak miatta a klubnál. De engem csak a foci érdekelt. A külsőm nem volt átlagos, ám a játékban az egyszerűséget, a tisztaságot szerettem. Na jó, meg persze azt is, ha kiszúrhatok az ellenféllel, néha egy-egy cselért mindent odaadtam. Fontos volt, hogy abban az elnyomó rendszerben a közönségnek játsszunk, legalább ennyi örömük legyen az embereknek.

„Tű” az első osztályban 410 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 20 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1969 és 1975 között 33 alkalommal lépett pályára és háromszor találd be. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!

(forrás: magyarfutball.hu)

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41